HTML

hazafelé.blog

Társ oldalak: www.utjelzo.hu; http://matusrajz.blog.hu Sokat túrázok, bringán és gyalog egyaránt. Egyik egynapos túrám igazából utazás volt, Szolnokról mentem haza, Soltvadkertre. Mögöttem egy egyhetes házfestés volt, sógoroméknak segítettem, és mivel odafelé is bringán utaztam, hazafelé is hűséges drótparipám választottam. A 442-es, 44-es, majd 54-es utakon mentem, kb. 8 órán át. A nehézséget az egyedüllét és a monotonitás adta, a hosszú egyenes utak, az egyhangú alföld, a forró augusztusi nap. Egy emlékezetes pont Törökfái, Kecskemét perem"városa" volt (3 ház, egy kisvasúti megálló, és egy kocsma). Ott az útszéli vendéglőbe kellett betérnem, mert kifogytak a kulacsaim, vizet kellett vételeznem. Nagyon nem volt kedvem semmihez, az élethez sem. Mögöttem bő 5, előttem szűk 3 óra. Halálosan unom magam, forróság van, 2 alkalommal majdnem elcsaptak, egyedül kell szembenéznem a hosszú úttal. Mégis nyeregbe kellett parancsolnom magam, és menni tovább. 2-3 óra múlva már csak egy emlék volt a vízvételezés, mert nagy boldogan kerekeztem utcánkban, Soltvadkerten. Mindjárt látni fogom szüleimet, nővéreméket és két unokaöcsémet, nagybátyámékat. Lemálházhatom paripám, kinyújthatom lábam, ... . Hazaérkeztem! Az életre hasonlóan tekintek, számomra az egy "vándorút/túra". Meggyőződésem, hogy van Isten, és hogy van egy boldog világ, egy "igazi otthon". A mi életünk olyan, mint említett kis utam. Nem éppen kényelmes; hol unalmas, hol túlzottan izgalmas, hol magányos, hol bosszantóan zsúfolt, ... . De van egy "otthonunk", és van egy Istenünk, aki hazavár! A blogban kicsit ezzel az "élet túrával" kapcsolatosan szeretnék írni, megosztani kérdéseimet, élményeimet, tapasztalataimat, ..., szóval mindent, ami valamilyen szinten elgondolkodtatott. Kívánom neked is kedves olvasó, hogy találd meg úti célod, és a módot, ahogyan eléred azt: Matus István

Friss topikok

Linkblog

2011.06.15. 09:47 sutamsteve

Marketing

"A 19. században a gyémánt ritkaság volt: egy évben csak pár kilónyi került elő Indiából vagy Brazíliából. 1870 körül aztán felfedeztek Dél Afrikában bányákat, ahonnan tonnányi mennyiségben termelhettek ki évente. Hogy a gyémánt árát a készletek ugrásszerű…

komment


2011.06.09. 17:46 sutamsteve

A harag szelleme

 "Ember embert soha nem öl, sohasem ölt, és soha nem is fog ölni. Az ember csak tárgyakat öl." /George Kohlreiser/   Ez a sokat mondó mondat egy konfliktus kezeléssel foglalkozó könyvben van (George Kohlreiser: Túszok a tárgyalóasztalnál; az író túsztárgyaló pszichológus).…

komment


2011.06.01. 11:50 sutamsteve

szem ellenző

 - A Bibliában van egy példázat, ami szerint egy gazdag ember kereste meg Jézust, hogy mondja el neki, mit tegyen az Isten által megígért örök életért. Ő egy dolgot tanácsolt neki, adja el minden vagyonát a szegényeknek, és utána legyen a követője, eközben egy nemesebb,…

komment


süti beállítások módosítása