HTML

hazafelé.blog

Társ oldalak: www.utjelzo.hu; http://matusrajz.blog.hu Sokat túrázok, bringán és gyalog egyaránt. Egyik egynapos túrám igazából utazás volt, Szolnokról mentem haza, Soltvadkertre. Mögöttem egy egyhetes házfestés volt, sógoroméknak segítettem, és mivel odafelé is bringán utaztam, hazafelé is hűséges drótparipám választottam. A 442-es, 44-es, majd 54-es utakon mentem, kb. 8 órán át. A nehézséget az egyedüllét és a monotonitás adta, a hosszú egyenes utak, az egyhangú alföld, a forró augusztusi nap. Egy emlékezetes pont Törökfái, Kecskemét perem"városa" volt (3 ház, egy kisvasúti megálló, és egy kocsma). Ott az útszéli vendéglőbe kellett betérnem, mert kifogytak a kulacsaim, vizet kellett vételeznem. Nagyon nem volt kedvem semmihez, az élethez sem. Mögöttem bő 5, előttem szűk 3 óra. Halálosan unom magam, forróság van, 2 alkalommal majdnem elcsaptak, egyedül kell szembenéznem a hosszú úttal. Mégis nyeregbe kellett parancsolnom magam, és menni tovább. 2-3 óra múlva már csak egy emlék volt a vízvételezés, mert nagy boldogan kerekeztem utcánkban, Soltvadkerten. Mindjárt látni fogom szüleimet, nővéreméket és két unokaöcsémet, nagybátyámékat. Lemálházhatom paripám, kinyújthatom lábam, ... . Hazaérkeztem! Az életre hasonlóan tekintek, számomra az egy "vándorút/túra". Meggyőződésem, hogy van Isten, és hogy van egy boldog világ, egy "igazi otthon". A mi életünk olyan, mint említett kis utam. Nem éppen kényelmes; hol unalmas, hol túlzottan izgalmas, hol magányos, hol bosszantóan zsúfolt, ... . De van egy "otthonunk", és van egy Istenünk, aki hazavár! A blogban kicsit ezzel az "élet túrával" kapcsolatosan szeretnék írni, megosztani kérdéseimet, élményeimet, tapasztalataimat, ..., szóval mindent, ami valamilyen szinten elgondolkodtatott. Kívánom neked is kedves olvasó, hogy találd meg úti célod, és a módot, ahogyan eléred azt: Matus István

Friss topikok

Linkblog

2014.02.18. 07:35 sutamsteve

Requiem

Az elmúlt hét elég problémásan indult. Egy ismerősöm hívott egy este, és valami olyan mélabús, szomorú hangon kérdezte meg hogy hogy vagyok, hogy önkéntelenül az jutott eszembe, melyik ismerősöm/rokonom halt meg? Mintha valaki gyászolót kérdezne, együtt érezve a fájdalmával.…

komment


süti beállítások módosítása