Egy elgondolkodtató cikket szeretnék közzé tenni. A szerbiai háborúban egy szerb tiszt lelőtt egy radarral csaknem bemérhetetlen amerikai bombázót. Ez egy szép szakmai eredmény, ugyanakkor etikailag komoly kérdések vethetők fel mind a szerb parancsnok, mind az amerikai pilóta oldaláról. Az amerikai egy támadó háborúban mint bombázópilóta vett részt, a szerb tiszt pedig egy etikailag kérdéses politikai rendszert szolgált ki. Az életben nincsenek jók és rosszak, mindannyian "szürkék" vagyunk, maximum kevésbé és jobban szürkék. Ezért is vannak háborúk. Azonban ez a cikk ennek a két embernek a kapcsán beszámol arról, hogy mit is jelent az ellenség tisztelete, és mit is jelent találkozni és kezet fogni azzal a személlyel, aki korábban halálos ellenfél volt.
Háborúk átvitt értelemben mindannyiunk életében vannak, mégis sokszor civil, netán keresztény emberként a személyes emberi konfliktusainkban sokkal kevésbé tiszteljük "ellenfeleinket", sokkal kevésbé látjuk meg például vitapartnerünk mögött az "érző embert", mint egyes olyan katonák, akik időnként szó szerint halálos ellenségei egymásnak.
http://iho.hu/hir/a-nagy-egi-parbaj-lopakodo-kontra-raketa-140327
(megjegyzés, a cikk első fele pusztán műszaki és hadtörténeti oldalról tárgyalja a történetet (ez is érdekes ;), a felvetett emberi-etikai kérdések a cikk második felében bontakoznak ki (ez aztán tényleg érdekes ;))
Ajánlott bejegyzések: