"Ferencváros, MÁV állomás" - mondja be a hangszóró a zsúfolt 103-as buszon. Fogom nagy táskámat, majd leszállok. Órámra nézek, és örömmel veszem tudomásul, elérem vonatom. Még kora délután Győrből indultam, a suliból. Délelőtt egyik órán néhány vasúti balesetet tekintettünk át. Említésre került több magyar baleset, többek közt a ferencvárosi ütközés, a pörbölyi eset ahol egy iskola busz hajtott motorvonat elé, vagy 40 gyerek vesztette életét/sérült meg, aztán a nagymarosi esetről is volt szó, ahol 5-6 dolog balszerencsés együttállása okozott súlyos balesetet, erről komplett balesetelemzős filmet lehetne forgatni. A szajoli tragédiáról is volt szó, mely nem hiába vált híressé, és pár szóban említésre került Monorierdő is. Nagyon tanulságos óra volt, de megadja az embernek az alap hangulatot, hiába van épp május eleji verőfényes este. Míg agyalok, kiérek a peronra. Még van tíz percem. Morfondírozok, nem tudok kiszakadni gondolataim közül, bizony megtelepedtek a fejemben. Nagy nehezen megjön a vonat, felszállok. Megpróbálom más irányba terelni gondolataimat, nem jó dolog ezzel sokat foglalkozni. Eközben találok helyet, ráadásul ablak mellett. Csomagom feldobom, ablakot lehúzom, lehet bámészkodni. Eközben átcsattogunk a váltókon, melyek Kelebia felé terelnek minket, majd a pályaudvarról kiérve dél felé vesszük az irányt. Ahogy haladunk, elvonul előttem a Művészetek Palotája - azaz már ami látszik belőle, a Gellért hegy "csipkéi", és a lágymányosi híd részletei az aranyló napsugarak közt, majd kontrasztnak egy lepukkant, bontásra váró gyárépületben "gyönyörködöm". Ablakot felcsapom, leülök, olvasok. Hamarosan Pesterzsébethez érünk, rövid kürt, majd fékezünk. Annak rendje és módja szerint megállunk a peron mellett, ellenben indulni nem akarunk. Gyanakodni nem gyanakodtam, csak a kalauz jött egy 10 perc múlva, hogy bizony nem közlekedünk tovább, a vonatunk gázolt. Egy ilyen eset rutinból 2 óra várakozást jelent, rossz esetben többet. Kissé bosszús vagyok. Aztán megborzongok. Most már esélytelen hogy jókedvű estém legyen. Vajon ki lehetett az áldozat? Miért? Amióta recesszió van, nőttek a vasúton meghalni vágyók. Talán ilyen esettel állunk szemben most is?
Fél óra múlva már tudtuk, igen. "Egy idős hölgy volt, ott guggolt az ívben a perontól nem messze.." - pont az ablakom alatt hallgatta ki a rendőr a mozdonyvezetőt. Azt is hallottam, hogy (az ingavonatot toló, tehát hátul lévő) mozdony alatt van a test. Néhányan megnézték, én inkább kihagytam.
Egy idős hölgy. A tragédia igazából nem most történt, hanem egészen idáig. A leírt balesetek is tragédiák, de talán nem akkora mint egy öngyilkosság. Egy életet leél, eközben annyit szenved, hogy végül inkább feladja. Inkább magányosan kimegy Pesterzsébetre, beguggol a vágánytengelybe, majd vár egyedül, reménytelenül... .
Nekünk, akik egészségesek vagyunk, akiknek jó családi hátterünk van, akik stabilak lehetünk, mert bízhatunk Alkotónkban, lehetőségünk van. Lehetőségünk, hogy megkeressük, észrevegyük azokat az embereket, akiknek mindez nem adatott meg, és segítsünk. Nem nagy dolgokra gondolok. Az ember egy-egy jó szóval, egy-egy barátság építésével sokat tehet másokért. Mindez nekünk lehetőségünk, felelősségünk.
- megtörtént eset -
Ajánlott bejegyzések: